Hogyan sikerült 2 energikus és ambiciózus belga kedvesnek 45 nap alatt 11 rádióadóra eljuttatni Dimash dalait: Gyakorlati útmutató rajongók számára
DIMASH A RÁDIÓBAN
Dimash Qudaibergen zenéje világszerte megérintette sok rajongók szívét, de ahhoz, hogy dalai eljussanak az éterbe, az elkötelezett rajongók elszántságára és kitartására van szükség.
Belgiumban két ilyen energikus rajongó, Wendy és Heidi saját kezébe vette az ügyet, és fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy Dimash dalait több rádióállomáson lejátsszák rekordidő, azaz mindössze 45 nap alatt.
Íme, ők hogyan csinálták – és ahogyan neked is sikerülhet!
Frissítés: 2 héttel később, még több rádió
A kérések ereje
Wendy és Heidi tudta, hogy Dimash zenéjének a rádióba kerüléséhez egyszerű a kulcs – kérni kell őket. Belgiumban a rádióállomások gyakran adnak lehetőséget a hallgatóknak, hogy szöveges üzenetben, online űrlapon vagy telefonon keresztül kérjék kedvenc dalaikat. Wendy és Heidi azzal kezdte, hogy felkutatta, mely állomások kínálnak ilyen kérési lehetőséget, majd nekiláttak a munkának.
A ‘Nostalgie Belgique’, a ‘Radio Stars’ és az ‘Mcsŕadio-Aywaille’ is a célpontok között voltak. A két rajongó SMS-ek küldésével, illetve egyes esetekben telefonos hívással vagy éppen Facebook-oldalon keresztül jelezték az igényt, így érve el, hogy Dimash „Love’s Not Over Yet” című dalát lejátsszák ezeken az állomásokon.
A ‘Generations Tubes’ egy internetes rádióállomás, egy másik kulcsfontosságú platform volt. Kezdetben Dimash dalai nem szerepeltek az állomás lejátszási listáján, de a belga rajongók eltökéltek voltak. Felkeresték az állomást, és kérték, hogy vegyék fel Dimash zenéjét a listájukra. Ennek eredményeképpen sikerült elérniük, hogy Dimash dalait, köztük „Love’s Not Over Yet„-et, élőben játsszák a ‘Radio Bonheur’ és az ‘AFM Radio’ csatornákon, amelyek Generations Tubes hálózathoz tartoznak.
Más rajongók is csatlakoztak a misszióhoz, úgy, hogy hogy a különböző rádióállomások weboldalain található online űrlapokon keresztül kértek dalokat. Kitartással és stratégiai dalválasztással a belga rajongóknak sikerült elérnie, hogy a „Love’s Not Over Yet” című dalt lejátsszák a ‘Gold FM’-en.
A helyi csatornák és a DJ-k ismerete
Hogy maximalizálják az esélyeiket arra, hogy Dimash adásba kerüljön, Wendy és Heidi elvégezte a házi feladatot. Gondosan utánanéztek az egyes rádióállomásoknak Flandria, sőt Hollandia szerte, és azokra összpontosítottak, amelyeknek élő DJ-műsora és/vagy kívánságműsora van.
Íme a stratégiájuk:
- Megkeresték az élő DJ-műsorokat és a kívánságműsorokat, ahol a hallgatók dalokat kérhetnek.
- Az állomás programja alapján beazonosították a legjobb időpontokat Dimash dalainak kérésére, például a romantikus vagy tánczenét játszó műsorsávokat, amelyek tökéletesen illeszkedtek Dimash változatos zenei stílusához.
- A legtöbb állomáson van online elérhető 'kívánságláda', ahol a hallgatók megadhatják a kért dal nevét, előadóját és üzenetüket. Wendy és Heidi megtanulták, hogyan szabhatják kéréseiket az állomás zenei stílusához. Például a „Love's Not Over Yet”-et kérték a romantikus műsorsáv alatt, és a „Fly Away”-t, amikor tánczene szólt.
Ez a megközelítés lehetővé tette számukra, hogy több Dimash dalt is kérjenek az állomásokon, és annál is többen, lépésük növekvő jelenlétet eredményezett a belga éterben.
De ne gondold, hogy minden alkalommal sikerrel jártak. Küldtek olyan üzeneteket, amelyek megválaszolatlanul maradtak, és kaptak elutasításokat is. Természetesen sok rádióállomásnak saját lejátszási listája van, és ragaszkodik a saját zenei stílusához. De ez nem tántorította el őket, és mást sem szabad, hogy ez elriasszon.
A „NEM” válasz létezik, és ugyanolyan fontos, mint az „IGEN”.
A kitartás kifizetődő
A Dimash dalainak rádióba kerülése nem mindig ment azonnal. Wendy és Heidi azt tapasztalta, hogy néha egy egész műsort végig kellett várniuk, mire meghallgatták a kérésüket, de nem adták fel. Folytatták a kérés beküldését, és szükség esertén módosították a stratégiájukat.
Emellett gondoskodtak arról is, hogy e-maileket küldjenek Dimash életrajzával olyan rádióállomásoknak, mint a ‘Radio 2’, remélve, hogy ez a személyes érintettség további lejátszásokhoz segíti őket.
Információterjesztés és mások bevonása
Wendy és Heidi erőfeszítései jól mutatják, hogy mi mindent el lehet érni, ha az ember szenvedélyesen támogatja kedvenc művészét. Nem álltak meg egy dal lejátszása után, hanem tovább folytatták, és így Dimash zenéjét a következő csatornákon is műsorra tűzték: AFM Radio, Générations Tubes, Radio Bonheur Belgique, Sonido Radio NL, Webradio Booischot, Webradio Waasland, Radio Nostalgie, CM Radio NL, Mcsŕadio-Aywaille Radio, Radio Gompel és Radio Gold FM.
A sikerük kulcsa? A kitartás. Minél több kérést küldesz, annál valószínűbb, hogy eredményes leszel.
Mikörben folytatják erőfeszítéseiket, Wendy és Heidi nem tartották meg sikereiket maguknak. Megosztották velünk a módszereiket, elmagyarázták, hogyan találják meg a megfelelő állomásokat, hogyan kérnek dalokat online űrlapokon keresztül, és hogyan építenek kapcsolatokat a DJ-kkel és a rádiók munkatársaival, hogy azok Dimash zenéjét lejátsszák.
Mi pedig megosztjuk veletek a módszereiket.
Folytassátok, és soha ne adjátok fel!
Íme, mit hallhattak a rádiók hallgatói a sikeres pályázatoknak köszönhetően
Most ti jöttök, juttassátok el Dimash zenéjét a rádiókba a ti országotokban is.
Most, hogy láttad Wendy és Heidi hogyan csinálta, itt az ideje, hogy te is cselekedj, és juttasd el Dimash zenéjét a te országodban működő rádiókba. Íme néhány tipp, ami segít az elindulásban:
- Rádióállomások azonosítása: keressetek olyan állomásokat a környéken, amelyek élő DJ műsorral vagy kívánságműsorral rendelkeznek. Ellenőrizzétek, hogy elfogadnak-e igényléseket szöveges üzenetben, e-mailben vagy a weboldalukon.
- Használjátok a megfelelő platformokat: A 'Generations Tubes'-hoz hasonló webhelyek lehetővé teszik a hallgatók számára, hogy olyan dalokat kérjenek, amelyek nem szerepelnek a rádiók listáján. Keressétek meg ezeket a platformokat, és kérjétek őket, hogy vegyék fel Dimash zenéit.
- Alkalmazkodjatok az állomás stílusához: Amikor Dimash dalokat kértek, győződjetek meg róla, hogy azok illeszkednek az állomás zenei tematikájához (romantikus, táncos, klasszikus stb.).
- Legyetek kitartóak: Lehet, hogy néhány próbálkozásba beletelik, de ne addjátok fel! Minél több kérés küldötök, annál nagyobb az esély arra, hogy Dimash dalai elhangozzanak.
- Működjetek együtt több rajongóval az országotokban: Lépjetek kapcsolatba és álljatok össze, hogy még több kérést tudjatok beküldeni.
Elszántsággal és kreativitással te is segíthetsz Dimash zenéjének eljutni az éterbe, és másokat is inspirálhatsz, ahogy Wendy és Heidi tették Belgiumban.
ÖSSZEFOGLALVA
Wendy és Heidi elkötelezettségének köszönhetően a Dimash zenéje ma már Belgium és Hollandia szerte eljut a közönséghez, és lenyűgöző történetük tökéletes példája annak, hogy a szenvedélyes rajongók hogyan segíthetnek a Dimash egyedi hangzásának terjesztésében.
a Rajongók (kedvesek, Dears) világszerte életre kelthetik Dimash dalait az éterben.
Minden egy kérés elküldésével kezdődik, és ki tudja, hová vezet?
EURÓPA - Wikipédia listák
folytatása következik...
Sok szeretettel,
Dimash-ért

